Szeretettel ajánljuk gyülekezetünk figyelmébe németországi buszos kirándulásunkat, melyet Luther nyomában mottóval szervezünk. Az út során Bibliával a kezünkben fedezzük fel a természeti, történelmi és teológiai látnivalókat. Idegenvezetőnk Dr. Horváth Péter, lelki vezetőnk pedig Dr. Kálmán Csaba lesz. Jelentkezni a refegyhaz.alsoors@gmail.com e-mail címen lehet, január 30-áig!
Kis ízelítő a programból:
– Felkeressük Luther Márton születésének, megkeresztelésének és halálának színtereit.
– Ellátogatunk Luther egyik legnagyobb ellenfele, Albrecht kardinális, a mainzi érsek hatalmi fészkébe Halle városában.
– Megnézzük a Vásár-téri templomot, ahol a reformáció évfordulójára emlékezve Luther halotti viaszmaszkját is láthatjuk.
– Wittenbergben a reformáció ideje elevenedik meg előttünk az egykori Ágoston-rendi kolostornál.
– Luthert a wormsi birodalmi gyűlésről hazafelé Bölcs Frigyes szász választófejedelem titkos parancsára színlelt rajtaütéssel elrabolták és Wartburg várában „Junker Jörg” fedőnévvel
biztosítottak rejtekhelyet számára. Ezt is felfedezzük.
– Erfurtban tanulmányai és hétköznapjai és pappá szentelésének nyomába eredünk.
– Megnézzük Drezdát, a reformáció terjedésének fontos állomását.
– Pirnaban felevenítjük a gátlástalan búcsúcédula-árus inkvizítor, pápai megbízott Johannes Tetzel ténykedését.