Nikodémus vergődik azzal, amivel mi is szoktunk, érti, sejti legbelül, hogy valóban ennek a Jézusnak igaza van és nekem is szükségem lenne erre az újjászületésre, de még nem tudom, hogy mindez hogyan válhat valóra az életében? Hogyan kellene arra a sokat hangoztatott keresztre hittel úgy felnézni, hogy valóságosan átéljem Jézus felment a bűneim, az eddigi életem terhei és nyomorúságai alól?
A múltkor odáig jutottunk el, hogy Nikodémusnak rá kellett jönnie arra, hogy a testi dolgok nem örökölhetik Isten országát, hiszen oda semmi és senki sem mehet be, ami ehhez a földi testi élethez köt bennünket. Oda csak az mehet be, akit ez a Jézus bevezet, akit ez a Jézus megítél és nemcsak e földi, testi és mulandó életének érdemei szerint, hanem a lelki újjászületésnek ajándéka szerint, mert az Isten lélek és csak a lelki örökölheti az Isten országát.
Nikodémus előtt is világossá lett, hogy ez a Jézus nem egy szokványos rabbi, nem egy átlagos tanító, ám azt felfogni, elhinni, hogy Ő Isten Fia, a megváltó, ez már sok, ez nem fért bele az ő fejébe sem, mint ma is sokaknak. A szíve vágya, hogy jobban megismerje ezt a Jézust, a kíváncsisága hajtotta, motiválta őt, de a hit és bizonyosság, ami meggyőzhet engem a magam hitében, világképemben és látásomban, hogy ez a Jézus valóban a mennyből jött és Isten Fia, na ez még nagyon messze állt tőle.
