Mit szeretne a vakon született története megtanítani? Az első, ami választ adhat nekünk, az Jézus meghökkentő válasza. A második a vakon született tenniakarása. A harmadik annak a felismerése: számomra is fontos lenne Jézus gyógyításának átélése.
Isten Igéje mélyre hatoló szó és hatalom, ha az ember megnyitja önmagát előtte, ha őszintén kitárja még az elrontott életét is, a keserűségét, a belefáradt és megkeményedett, kétkedő és cinikus lelkét is. Az Ige tud hitet, bizalmat szülni, teremteni az emberben, hogy van még számomra is újra kezdés, mert Jézus Krisztusban mindenki számára van újrakezdet, bármilyen szégyellni való múlt áll mögöttem. Aki eljut ennek az igazságnak a megismerésére, az képes újjászületni és Isten munkatársává lenni mások életében, mert ilyenkor válik igazán hitelessé az életünk.
Január elsején három igei üzentet fogalmaztunk meg az előttünk álló évre vonatkozólag. Az első üzenet, amit akkor kérésként és reménységként fogalmaztunk meg: Sámuellel mindig vele volt az Isten. A második, hogy ő Isten Igéjéből semmit sem hagyott beteljesületlenül, vagyis minden, amit Isten neki mondott, az az életében megvalósult igazsággá lett. Végül a harmadik, hogy mindenki meglátta, megtapasztalta Sámuel környezetében azt, hogy ő az Isten emberrévé lett. Ma arra hívlak benneteket, hogy nézzük meg, mik teljesedhettek be ebből a mi elmúlt esztendőkben?
Az év utolsó vasárnapi istentiszteletén egy nagyon különleges igeszakaszt olvastam fel Péter apostol leveléből. És már itt a legelején hadd hívjam fel a figyelmet a szerzőség kérdésének fontosságára. Az irat ihletője Péter apostol, akit Jézus maga hívott el tanítványának és három éven keresztül mindennap együtt volt Jézussal és a legszűkebb tanítványi körhöz tartozott. Ő nemcsak azt a földi Jézust látta, amit a többiek, hanem ő azt a megdicsőült mennyei Jézust is láthatta, akivel majd mi, odaát az örökkévalóságban fogunk találkozni és együtt lenni.
Karácsony másnapi istentiszteletünkön Sándor Levente teológus hallgató hirdette az igét.
Sokfélék vagyunk, ezért különböző módon gondolkodunk arról, hogy számunkra mi is a legfontosabb karácsony ünnepében, mindenkinek van elképzelése és mondjuk ki, talán elvárása az ünneppel kapcsolatban. De mi is a lényeg ebben a csodálatos ünnepben? Mert bár mindenünk megvan, talán soha sem koldulta ennyire az ember lelkének világa az örömöt és a békességet, amely karácsonykor jött el Jézus Krisztusban. Hogyan válhat ez valóra az életünkben ezen mai ünnepen?
Az elmúlt héten Kárpátalján voltunk és adtuk át a kinti óvodásoknak a karácsonyi ajándékokat. Az ünnepség, a közös éneklés és imádkozás után az egyik vezetőnővel külön is beszélgettünk. Arra a kérdésre, hogyan bírják a háborús helyzetet, azt válaszolta: hálaadással és örömmel a szívükben. Hogyan lehetne hálás valaki egy ilyen élethelyzetben, amikor a férje három éve nem lépett ki az utcára, amikor az óvodájában alig van már gyerek, amikor állandóan vészhelyzet van körülötte, szegények, elesettek és reménytelenek? Mert ők kint is azt látják ám, ennek így soha nem lesz vége.
Az egész adventi és karácsonyi történet legnagyobb csodája és megtapasztalható ajándéka, hogy felettünk is megnyílhat az ég és beleláthatunk, belekukucskálhatunk a mennyei világ dicsőségébe, örömébe és boldogságába. E nélkül a karácsony egy szerencsétlen emberi történet maradna csupán, ahol annyit lehetne konklúzióként megállapítani, szegény József és Mária, és főleg szegény Jézus egy betlehemi koszos istállóban kellett megszületni egy pár idegen ember közösségében. Ha és amennyiben mindezek mellé oda tesszük az angyali jelenéseket, az angyali kar dicsőítő énekét, a betlehemi csillagot, akkor válhat igazán örömtelivé, boldoggá és istenivé ez az egész történet. Ha velünk is ugyanúgy, ahogyan a tanítványokkal is, megtörténhet, hogy felettünk is megnyílik az ég és a mennyei világ valósága kitárul előttünk.
Hogyan válhat valóra egy gyülekezet életében az, amit így hívunk: újjászületett, megébredt közösség? Mit tehet egy gyülekezet azért, hogy közösségében a lelki fejlődés töretlenül haladjon előre, ne veszítse el a lendületét, gyarapodjon létszámában és lelki ajándékokban? Azért fontos ezt tisztáznunk, mert ennek a lehetősége nem mindig adatik meg egy közösség életében, ezeket az alkalmakat hívjuk minősített lehetőségnek, elkészített időnek.
Illés kiégett, megfáradt, elvesztett belőle a tűz úgy érezte teljesen felesleges amit tesz és csinál, senki nem köszöni meg, nem hálás érte, sőt csak bántás és üldözés az osztályrésze. Akkor meg minek csinálja tovább? És a kérdés ránk vonatkoztatva: Hogyan válahatok Isten terápiájának részesévé?
